A Spektrum legújabb ismeretterjesztő, kalandfilm-dokusorozata az expedíciós hegymászás világába kalauzol. A magyar „tiszta” (oxigénpalackra és magashegyi teherhordókra nem támaszkodó, úgynevezett alpin) expedíciós hegymászás kerül a középpontba hat híres magyar hegymászó élettörténetén keresztül. Az életrajzok kalandosak, szórakoztatók, néhol sorsszerűek és sokszor tragikusak. Közülük hárman már nincsenek velünk, a szeretett hegy ölelte magához őket.

1. rész

Suhajda Szilárd

Az Everesten eltűnt Suhajda Szilárd hegymászót, halálának körülményeit és gyászoló felesége egy évét mutatja be a film.
A K2, a világ második legnagyobb hegyének első, oxigénpalack nélküli megmászása kötődik Suhajda Szilárd nevéhez. Ez a világ legnehezebben mászható és egyben legveszélyesebb hegye, amely a barátok szerint Szilárd hegye volt. A sors fintora, hogy a magyar társadalom nem a sikerei, hanem fájóan korai halála miatt figyelt fel erre a kivételes tehetségre.

2. rész

Nedeczky Júlia

Nedeczky Júlia az első magyar nő, aki nyolcezres hegycsúcsra lépett. Egyszemélyben hegymászó, pszichológus és zenész. A Hókirálynőtől az első hegy megmászásáig kibontakozik előttünk egy izgalmas életút, melyben szerelmek, hegymászótársak elvesztése és a legnagyobb veszteség, a testvér halála is drámai szerepet játszanak. A kérdésre, hogy „minek ment oda”, olyan válaszokat kaphatunk tőle, amelyek közelebb visznek bennünket ehhez az óriási erőt igénylő sporthoz.

3. rész

Ács Zoltán

A sorozat 3. részében a kalandor Ács Zoltán életével ismerkedünk meg. Ebben az epizódban a baskíriai lovas emléktúra és a nyolcezres hegycsúcsok meghódítása mellett lesz még magashegyi snowboardozás, északi-sarki expedíció, amerikai fociedzés, motorozás a Gizai piramisok körül és sztárok személyi edzése. Zoltán nem vallja magát kimondottan hegymászónak, de sokat megtudhatunk tőle a kalandvágyó emberek motivációiról és a testünkben végbemenő biológiai folyamatokról.

4. rész

Várkonyi László

Várkonyi Lászlót, vagy ahogy hegymászó körökben szólították, Konyit mindenki szerette. Az expedíciók során mindenre volt egy működő ötlete, és mindenkinek segített. Fűszereivel hazai ízeket csempészett a hegyre a többiek nagy örömére. Élete volt a hegymászás, már fiatalon a hegyekbe vágyott, a Kaukázust a Pamír, majd a Himalája követte. Konyi most is szeretett hegyei között van: 2010-ben az Everesten egy jégomlás maga alá temette. Teste sosem került elő.

5. rész

Erőss Zsolt

Hópárduc. Erőss Zsolt hegymászóval összeforrt ez a név, mint ahogy az is, hogy a Tátrában elszenvedett balesete után művégtaggal, de ismét nekivágott a nagy hegyeknek. A világ tizennégy nyolcezreséből tízet mászott meg. Az első magyar, aki – pótlólagos oxigénnel – megmászta a Mount Everestet. 2013-ban Kiss Péter hegymászóval együtt tűnt el a Kancsendzönga megmászása után. Csíkszeredában sportcsarnok viseli a nevét.

6. rész

Klein Dávid

Klein Dávid hegymászó egészen fiatalon ismerkedett meg a hegyek varázslatos világával. Kezdetben ruhaszárító kötéllel vágott neki a közeli szikláknak, majd egyre nagyobb hegyek következtek. A magashegyi expedíciózást 1998-ban kezdte el. Eddig négy nyolcezres hegycsúcson vendégeskedett kiegészítő oxigén használata nélkül, ezek közül is kiemelkedik a különösen veszedelmes Annapurna első magyar megmászása 2016-ban. Filozofikus alkat, Pakisztánban a helyiekkel urdu nyelven beszél.